2012. szeptember 3., hétfő

Szent Ferences jótékonysági coursing

Szeptember 1-én a Szent Ferenc Állatotthon Agár-fajtamentő részlege rendezett egy jótékonysági coursinget, ahol a nevezések összege a mentett agarak javára megy.  Csikó is indult természetesen, bár sérülés lett a vége az 1. futamnak, így nem futott a 2. -ban.

Kameraérzékeny Csikó


Mivel részt vettem a szervezésben, így gyakorlatilag nem sok futamot láttam, mert mérgezett egérként rohangáltam ide-oda egész nap. A szerencsém az volt, hogy Apukám volt olyan édes és eljött velem, így volt aki foglalkozott az agaraimmal egész nap.
A rendezvény nagyon jól sikerült, mindenki remekül szórakozott, külön öröm volt nekem, hogy kijöttek a barátaim Sheilával és Fluffyval, akik szintén indultak a versenyen és Sheila még meg is nyerte a maga kategóriáját, a nagy testű vegyest. Elsőre ez nagyon szép teljesítmény! Nagyon ügyes volt a kislány, mindig is mondtam, hogy egy agár veszett el benne:)
Fluffy, a kis bolognese, meghazudtolva fajtáját vetette magát a műnyúl után és ugrándozva szaladt utána, mindenki nagy örömére, mert utána mindenki arról beszélt, hogy ő a legcukibb induló a versenyen.
6. lett, megelőzve egy foxit és egy beagle-t (ami nagy szó, ez a két kutyafajta nagyon jó ebben a sportban!), szóval neki is jár egy hatalmas gratula!

Oli az új agaram is kipróbálta magát, persze csak egy 40 méteres rövid egyenesen, de nagyon ügyes! Először nem értette, kellett vele szaladnom kb két lépést, aztán a nyúl után vetődött (köszönet Horák Ferinek a profi húzásért, ha nem piros a műnyuszi még én is azt hiszem, hogy egy igazi nyúl ugrándozik a fűben). A nyuszira nem kapott rá másodszorra, mert több kutya is állt a gazdival a "célnál" és ő tart a kutyusoktól (néha). Erről jut eszembe, kaptam Csillagtól egy komplett pecát, nyuszival, mindennel és amikor kivettük otthon a kocsiból Oli úgy ugrott rá, mintha mindig is ezt csinálta volna! Kiváló coursinges lesz belőle:)

Csikó Mexnek adott licenszet, aki Fater szerint egy márványagár:) Sophie's Pearl Fly High 'Mex' futott pirosban, Csinka meg fehérben.

Futunk? Futunk!
szájkosár rendben
Indul a nyuszi
Rajt!
cél
Fotók: Dénes Rita
Sajnos az egyik kanyarban bedőlt, mint Talmácsi és felhorzsolta a lábát vagy egy tárcsán vagy csak simán a fűben. Senki nem látta, hogy mi történt, mert nem volt látható, nem taknyolt, nem állt meg.
Csak amikor hámoztam le a nyúlról, akkor kezdett sírni. Azt hittem először azért, mert nem akar leszállni a nyúlról, mert nem lehetett látni sérülést rajta. Majd amikor eltelt kb 1 perc, akkor kezdett vérezni.
Szerencsére ott volt Fóti Judit, aki már messziről látta, hogy mi történt és lekezelte Csikó mellső lábát hűsítő zselével, lefertőtlenítette a sebet és tett rá nyomókötést, hogy ne dagadjon be annyira.
Kb 1,5 óra múlva visszavittem hozzá, addigra lett egy jó kis vérömleny rajta, kb egy 10 centis foltban. Megint kapott fertőtlenítőt meg hűsítő zselét és lazán bekötöttük, hogy a legyek ne szálljanak rá a kb másfél centis nyílt sebre, ami szerencsére csak felületi volt, nem volt mély egyáltalán.
Nagyon köszönöm a segítséget itt is Juditnak, aki egyből jött, segített kérés nélkül és ellátott tanácsokkal is, hogy mit hogyan csináljak! Ezer hálám!

Bekötözve, lekezelve
Fotó: Gyóllai Emese
Viszont ezért már nem futott a 2. futamban, így kiesett a versenyből, amit egy cseppet sem bántam, mert az egészsége 50milliószor fontosabb mindennél.
Amúgy sztem élete egyik legjobb futamát futotta, bár ez a pontjain nem látszódott meg, talán csak Csilláéin. Jól látszott, h ki volt éhezve egy jó kis coursingre már, mert olyan vehemenciával küzdött, amilyet még nem láttam tőle.
Olyan fura volt a sérülése után már simán lehetett a pálya szélén, csak szőrmentén érdeklődött a nyuszi után, holott mindig alíg bírom fogni. Most a lábamnál fetrengett.
Azóta szépen javul a lába, már nem duzzadt és a vérömleny is eltűnt, újra rendes színe van a lábának:)
Remélem a 29-ei magyar coursing derbyn már tud majd indulni...

így néz ki most
gagyi telefonos kép by Cate
Oli
Fotó: Gyóllai Emese
Törpördög
Fotó: Gyóllai Emese
Nyunyikutya
Fotó: Gyóllai Emese
kicsit megfáradtunk Ádival
Fotó: Gyóllai Emese
Csodaszép emléklapot azért mi is kaptunk: Tervezte: Mályi Soma
gagyi telefonos kép by Cate
Profi fotók az eseményről, melyek visszaadják a coursing igazi gyönyörűségét: http://gazsojozsef.hu/gallery.php?cat=121#1_10.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése