2013. november 16., szombat

Csikó első frizbiversenye

Frizbizésre adtuk a fejünket, ugyanis a coursing kiesett, mint valaha-is-bármilyen-eredményt-elérünk-vele sportág, no nem Csikó hibájából, hanem egyszerűen csak túl nagy a drágaságom. 51 centi felett már nem mehet Európa Bajnokságra, mostantól szigorúan mérnek majd a start előtt. Plusz nem hiszem, h bármilyen esélye lenne egy showkutyának az olyanok között, akik erre születtek.

Puskás Orsi fotója
Természetesen továbbra is járni fogunk, mert imádja és sosem gátolnám őt az ösztönei kiteljesítésében. Ő egy agár és erre született, meg persze arra, hogy én szeretgessem. :)

Mivel apportozni egészen pici kora óta simán tud, még Ry kutyától tanulta, így kb 1 éve kipróbáltuk, hogy mit szól a frizbihez. Elsőre tökéletesen tudta, hogy mi a dolga, követte szemmel a levegőben, nem csak akkor kapta el, amikor az már leesett a földre.
Ezen a nyáron végre sikerült találkozni Szinta (Legend of the Golden Rain Garden Party) gazdijával, aki elültette a frizbizés, mint sport, lehetőségét a fülembe. Én azt hittem a frizbizés kettő féle lehet: távolsági - küldd el a frizbit olyan messzire, amennyire csak tudod és a kutyád kapja el a végén (na ez nálam szóba se jöhetett az 5 méteres dobási átlagomnál fogva) és az ugrálós, táncikálós, fejemenugrálakutyám féle (ez meg pláne nem jöhet szóba, ismerve Csikó vérmérsékletét és ugrálási hajlandóságát és az én mozgáskoordinációs készségeimet).
Természetesen kiderült, hogy NEM. Többféle kutyás-gazdis-frizbis sportág van és azokon belül is más és más számolási, pontozási, stb rendszerek.
Mivel szabályzatokkal általában nem szoktam foglalkozni, így most sem teszem, szerencsémre vannak nálam okosabb emberek, akik ezt megteszik helyettem. Itt van egy kis segítség megismerni ezeket: http://flydogs.hu/szabaly.html

Szintagazdival el is mentünk egy ilyen Flydogs-os edzésre, ami teljesen ingyenes, vasárnaponként van a Népligetben, de előtte érdemes írni nekik, mert ha nincs érdeklődő, akkor nem jön ki edző.
Minket elsősorban a távolsági érdekelt, de persze a hiedelmeimmel ellentétben ez nem a dobj akkorát, amekkorát csak tudsz verseny, hanem van 5(?) zóna, távonként egyre több pontot érnek, tehát, ha kisebbet tudok csak dobni és csak a 2. zónáig dobok, akkor is kapok pontot. 1 percem van dobálni és pontokat gyűjtögetni.
Nem mennék bele most az edzésekbe, tény, hogy Szintagazdi kitalálta, hogy márpedig elmegyünk életünk első frizbiversenyére és slusszpassz, nincs apelláta, ezért hetente több napon is tréningeztünk, azon alapokat felhasználva, amit ott azon az egy edzésen megtanultunk gyorsan Árkosi Józseftől, aki a Flydogs vezetője.
Ez az "életünk első frizbiversenye" történetesen pont az Országos Bajnokság volt, ami a Komáromi CACIB-on volt megrendezve. Csak, hogy minél több ember láthassa életem első bénázását...

Nagy nehezen levergődtünk, Komárom kicsit alulbecsülte a látogatók számát, óriási dugó várt minket és mi szokás szerint késésben. Miután nagy nehezen be bírtunk fordulni a Monostori Erődhöz már tövig rágtuk a körmeinket. Bent akkora kavarodás volt, hogy sokáig nem találtuk meg a frizbipályát, de legalább felfedeztem a X. fajtacsoport ringjét.
Becsekkoltunk Árkosi Józsefnél a sátorban, majd pár percen belül kezdődött is a verseny. Szerencsére nem csak mi voltunk első versenyesek, így nem tűnt fel, hogy béna vagyok és azt sem tudom, hogy merre van észak.
Szintagazdi ismerőse Zsíros Józsi, aki többszörös világbajnoka ennek a sportnak egy whippet-border keverékkel, Seesco-val (aki autoimmun betegségben sajnos a közelmúltban elhunyt). Mivel Józsi odavan a whippetekért, hamar összeismerkedtünk vele és párjával, Orsival, aki rengeteget segített nekünk, hogy mi hogyan működik a versenyen, plusz fotózta Csikót is a gépemmel, amikor én dobáltam neki.
A verseny után tartott Józsi egy kis rögtönzött "edzést" is Csikóéknak és nekünk, kiderült, hogy rosszul dobunk, mondjuk én ezt eddig is sejtettem :D és elárult pár trükköt is, hogyan gyorsítható meg a visszafutás.
Ezúton is köszi nekik mindent!

Orsifotók:




Így néz rám ez a kis mancsi...
mosolyog :)
És most jöjjenek az eredmények! Csikó ügyes volt, én béna, ám mégis sikerült elcsípnünk még így is a 14. helyet! Méghozzá 31 nevezőből! Mivel a szél is erősen fújt a 2. fordulóban, plusz nemkicsit izgultam per remegtem és felejtettem el mindent amit tanultam addig a frizbizésről, én ezt egy szuper helyezésnek könyvelem el :)
Szintával 20. lettem, kicsit szoknunk kell majd még egymást.
Szintagazdi a haladóban 11. lett Csinkával, a 20-ból, ez is rettentően szép eredmény, főleg, hogy Csikó nem annyira állt a helyzet magaslatán, kicsit zavarta a tömeg, azt hitte otthagyom, így nem tudtam elmenni fotózni őt, meg úgy általában olyan kis anyátlan volt.
Itt meg lehet tekinteni a pontokat: http://flydogs.hu/MK2013/ob-eredm.pdf, összehasonlítgatni meg minden.











Székelyhidi Alex fotója
Szinta
nagyon szeretik egymást
Nem tudom ki ő, de nagyot repült!
Kiállításon összefutottam Mex gazdival, Kittivel, aki A Cukit (Szikrát) hozta kiállításra. Csináltam is róla egy fotót gyorsan:
Hajnali Szikra (mag)
Összességében nagyon jól éreztük magunkat (azt hiszem Szintagazdi nevében is beszélhetek), folytatjuk az edzéseket és jövőre remélem legalább ugyanilyen sikerekkel, de belevágunk a versenyzésbe :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése