Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok egy gyerekközpontú személyiség. Persze bírom őket, meg elvagyok velük, ha már ott vannak, de különösebben nem keresem a társaságukat.
Csikó éles ellentétem, imádja a kölyköket. A nagyon kicsi gyerekek elé odaáll, mintha kötelező lenne és tűri, ahogy gyűrik. A délutáni labdázáskor meg az oviból és iskolából kispriccelő gyerekekhez megy oda egyenként és adja a kezükbe a labdát, hogy játszanak vele. Akurátusan. Minden gyerekhez. Sorban.
Oli már kevésbé bírja a gyerekeket, ő is elkerülő hadmozdulatokhoz folyamodik ilyenkor, akárcsak én. Régebben még visított is, ha gyerek közeledett felé, szerencsére ilyet már nem tesz :)
A nagyon kicsi gyerekeket viszont ő is bírja, legutóbb simán odament magától egyhez és még a kezét is megnyalta. A kisfiúnak nagyon jó kisugárzása lehetett, mert Stew, a Bodzagazdiknál lévő ideiglenes kisagár is egyből hanyattvágta neki magát és hagyta, hogy matasson rajta a kiskrapek.
Persze szoktunk találkozni idióta szülőkkel, legutóbb egy anya felkapta a gyerekét, amikor elment mellettünk, mint a szerencsétlen szöszgazdik (szösz=yorki és társai). Persze én ezen csak vinnyogtam, de micsoda felnőtt lesz ebből a szerencsétlen gyerkőcből...
De ami a nonplusultra volt szülői viselkedés címen, az az volt, hogy kérdezés nélkül messziről odaeresztették a gyereket Csikóhoz, akivel épp a mátyásföldi reptéren labdáztunk, majd elkezdett köveket dobálni neki. Kedves maradtam, a kezébe nyomtam a labdát, hogy ezt kell dobálni, a kő nem jó. Labdázott kicsit Csikóval, majd kijelentette, hogy ő meg akarja simogatni. A szülők még mindig vagy 50 méterre tőlünk álltak és néztek a másik irányba. Megfogtam Csikót, hogy megmutassam a kisfiúnak, hogy hol kell simogatni a kutyust, de egyszer csak Csinka felvisított, mire hátrafordultam és láttam, hogy a kisfiú belecsípett a derekába. Nem voltam tovább kedves, közöltem a gyerekkel, hogy vagy azonnal arrébbmegy vagy el fog törni a keze, a szülőknek meg odakiabáltunk, hogy vigyék el a kölyküket és próbálják megnevelni, de legalábbis figyelni rá, ha egy idegen kutyához közelít. Szerencse, hogy Csikó egy tündér és nem harapta meg a gyereket, nem tudom mihez kezdtek volna a felelőtlen szülők, ha ezt a kedves gyermekük egy kevésbé nyugodt kutyával teszi meg, aki szétharapja a fejét.
Viszont vannak nagyon jófej szülők is, nagyon cuki gyerekekkel. A címben szereplő kisfiú is ilyen.
A sétányon jött szembe bicajjal, de amint meglátta Olit és Csikót lekecmergett a bicajról és udvariasan megérdeklődte tőlem, hogy megsimogathatja-e a kutyulikat és közben nézett az anyukájára. Anyukája mosolygott a háttérben, én meg mondtam, hogy persze és megfogtam neki Olit. (Csikót nem kell megfogni, ő magától megy oda az ilyen gyerekekhez.) Megsimizte mindkettőt, megköszönte, majd visszaszállt a cangájára és közölte az anyukájával, hogy lát még ott előrébb kutyákat, őket is megsimogatja, hogy azok is boldogok legyenek(!!!). Anyukája meg csak mosolygott és mosolygott. Nem csodálkozom, én is mérhetetlenül büszke lennék, ha ilyen fiam lenne.
Ha minden kisfiút és kislányt így nevelnének az állatok szeretetére, azt hiszem szebb lenne a világ...
Na kép, az megint nincs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése