Lett egy ideiglenes kisagaram. 4 hónapos. Ma hajnalban 2:42-kor átment a Szivárvány-hídon. Tudom, ez nem Csikó-blog téma, de muszáj írnom, muszáj kiírnom, mert ez a fájdalom elviselhetetlen.
Két hete került hozzám a kis maki, Ásotthalomról. Egy panelben született nem tudom milyen körülmények között, de oltást azt valószínűleg nem kapott. Ő a tipikus példája a mai magyar hozzáállásnak. Leszül a kutyám és leszarom, hogy mi lesz vele. Eleve magyar agár a panelben nem véletlenül lesz terhes. Nem a kertbe szökött be hozzá egy kan, szóval nem véletlen alom, amivel a felelőtlen "gazdik" szoktak takarózni és ami kijelentés ugyanúgy nem állja meg a helyét, mint a sajnálom ivartalaníttatni a kutyám és hasonló társai.
Rohanka megszületett, nem tudom hány tesója volt, egy biztosan. Befogadta a kutyákat egy tenyésztő, aki a lánya elmondása szerint illegális vadászatra akarta majdan használni. Ezért 4 hónaposan már láncon volt. Igen, a rabsic agarakat így "képzik", ott nincs gyerekkor, ott lánc van. Csak akkor engedik el, ha futnia kell a nyúl után, hisz a rengeteg energia, ami a lemozgatás hiányában keletkezik benne, az gyorsabbá teszi.
(Hozzátartozik az igazsághoz, hogy van olyan ember, aki mást állít, és mivel se erre, se arra nem volt és soha nem is lesz bizonyíték, mindenki döntse el maga, hogy mit gondol. Ő úgy véli, hogy az agarak a rossz kerítés miatt voltak láncon, meg mert tanyán így szokás...)
Rohikára a fajtamentés tehát egy lánc végén talált rá Ásotthalmon, ami volt vagy 1 méter. Oltása egy darab se, hisz a tenyésztő nem szokta oltani a kutyáit. (Ez az info szintén a lánya szájából hangzott el, ki tudja mi az igazság...)
Amikor ez az ember meghalt, akkor riasztotta a rokonság az Agár fajtamentést, hogy húúú, éheznek a kutyák napok óta és azonnal vigyék innen őket. A tenyésztő törzskönyves, jó kutyáit persze már nem találták ott, csak egy angolt a bokor alján egy elhagyatott háznál, akit csak Elítéltnek hívtak, mert megharapta a "gazdit". Rohan a ház elé volt kikötve és egy másik szintén láncon a ház mögött. Ott volt még Rohi egyik tesója is, de őt a rokonság, illetve a bácsi lánya megtartotta.
Elítéltről tudni kell, hogy egyáltalán nem harap, én legalábbis vígan simogattam és ölelgettem, amikor találkoztam vele. A másik agár, Lasszó szintén nagyon kedves.
Tehát őket elhozhatták Henniék, a fajtamentők.
Vasárnap kaphattam meg Rohit egy önkéntes nappal egybekötött örökbefogadó napon. Egész nap vele játszottunk, hihetetlenül édes, mókás, kedves kutya volt, aki vicces pózokban aludt Brigi ölében és csak úgy osztogatta a puszikat mindenkinek.
Ez Rohan előélete, így került hozzám. Henninél kapott egy kombit, de a következőt csak két hét múlva kaphatta, így 0 védettsége volt. Bár mint kiderült, ez mit se számított...
Rohi egyből itthon érezte magát, játszott egész nap, nem rombolt, nem csinált kárt, csak Csikó fiam agyára mászott, meg néha az enyémre, amikor nem bírt leállni benne az örökmozgóka.
Másnap már póráz nélkül sétáltattam, gond nélkül jött, ha hívtam és szót fogadott mindig. Hamar beilleszkedett a mi kis falkánkba, Fluffy, Sheila és Csikó közé. Fluffy egy kicsi fehér kis bolognese, ám közel sem úgy viselkedik, mintha az lenne, és Rohi vele szeretett játszani leginkább. No meg Sheila a skót juhász szőrét ráncigálta mindig veszettül:)
Így éltünk pár nap boldogságban, mígnem Rohi egyszer csak rosszul nem lett. Hányás, hasmenés, levertség.
Azonnal elvittük dokihoz, aki kezelte babéziára, parvóra, minden létező kiskutyabetegségre, ami szóba jöhetett az esetében. Másnapra mintha kicserélték volna, semmi baja nem volt, játszott, evett-ivott, boldog volt megint.
Szombaton Sárvárra mentem Csikóval, majd anyum hívott délután, h baj van. Nem eszik, nem iszik és megint rosszul van. Henni is megnézte, de semmi jelét nem találta rajta parvónak vagy másnak. Betudtuk annak a rosszullétet, hogy hiányoztunk neki Csikóval és összeszakadt kicsit, mert azt hitte elhagytuk. Többé nem is hagytam magára, még Csikót is Brigi és Tündi sétáltatta.
Másnap elkezdett vért üríteni. Nem véres kakit, hanem konkrétan vért.
Persze vasárnap volt...a mi dokink nem rendelt, a fajtamentés dokija meg továbbképzésen volt külföldön.
A Favoritba vittük, ide nem messze, kapott infúziót és mindenféle erősítőt, hányáscsillapítót.
Majd hétfőn ugyanezeket újra az én dokimtól is.
Nem írnám le az egész betegség folyamatát, mert nagyon fájdalmas lenne.
A lényeg, h mindent megkapott, mindenki küldte neki a pozitív energiát, prana nadit, reikit. Én kövekkel vettem körül és az angyalokat kérleltem, hogy segítsenek neki meggyógyulni.
Pici reményre adott okot, hogy magától felkelt és ivott. Befeküdt a tál elé és lassan, megfontoltan kis kortyokban ivott. Majd miután lefeküdt vissza a helyére, ki is hányta szegényke, de úgy gondoltuk egy pici folyadék azért marad benne. Kapott ezüstvizet és elekrolitos folyadékot (olyat, ami az infúzióban van, csak ezt szájon át kapta) ezeket fecskendővel toltam bele a kis szájába.
Telve reménnyel és a gondolattal, h reggelre jobban lesz feküdtem le aludni hulla fáradtan. Majd egyszer csak felkeltem ki tudja miért az éjszaka közepén. Rohi nagyon furcsán vette a levegőt. Megsimogattam.
Majd egy utolsó sípolós lélegzetvétel után nem vett többé levegőt. Ráztam, könyörögtem neki, hogy lélegezzen, nem hagyhat itt így. Még nem. Dolga van, maradnia kell. Még játszania kell, meg sokat enni és szaladgálni. Látnia a világot. Anyukám bulit is ígért neki, ha meggyógyul.
A kis szíve még vadul vert, ám levegőt többé már nem vett. Sokáig morzsolgattam még a kis fülecskéjét...
Vasárnap már eldöntöttem, ha felépül, az én kutyám lesz, senki másé. Főleg, h vasárnap megtudtuk, a tesója, aki ott maradt Ásotthalmon, már meghalt. Henni mondta, h a legfontosabb, h érezze a kis agárka, hogy van értelme élni, hogy szeretem és hogy tartozik valakihez. Hogy ne adja fel és küzdjön. Ezért is gondoltam már rá saját kutyaként. Ha ezt túléli, akkor nem megy innen sehová.
Nem élte túl. Borzalmas volt így látni őt, forrt bennem a düh. A világ összes szaporítója, véletlen almosa elmehet a picsába. Az összes rabsic orvvadásznak innen üzenem, hogy ez már személyes háború és mindent el fogok követni annak érdekében, hogy a bűnüket keményen megtorolják.
Amikor belenézel egy haldokló kiskutya szemébe, ami az utolsó pillanatig élénk volt és tiszta, akkor megérted, hogy érdemes értük küzdeni és kell is. Úgy nézett rám napok óta, mint aki tudja, mi vár rá. Nem félt. Tekintete követett amikor felálltam, amikor nem voltam mellette felemelte a buksiját és nézte, hogy mit csinálok, hol vagyok.
Örülök, hogy megismerhettem ez a csodát, aki Ő volt. És hogy pár napra is, de a GAZDIja lehettem...
Ahogy Adri és Tünde írta, az idők végezetéig várni fog rám a Szivárvány-hídon túl. Most már semmi sem fáj. Nyugodj békében drága kis Rohan, nagyon szerettelek.
Brigivel:
