Á-á-állatorvos

Első állatorvosi látogatásunk június elsején történt meg, kutyadokit Rygel-kutya gazdija, Móni ajánlott. Lakóhelyemtől 3 percre található, gyalog ráadásul! Móni még azt is elárulta, hogy a dokibácsinak is voltak whippetjei, tehát óriási mákunk van, mert még külön ért is a fajtához.

Ez szerintem nagyon fontos, minden fajtának vannak specifikációi és jó ezekkel tisztában lenni. Ő tisztában van:)

Bejelentkezni nem kell, csak besétálsz és kész. Mi is így tettünk, nem volt előttünk senki, a doki épp adminisztrált, aztán kijött bemutatkozni. Bevittük Nyiszikémet, felpakoltuk az asztalra, a doki meg csodálkozott, hogy két whippet is lakik egyhelyen (Ry és Whipé), mire gyorsan mondtam, hogy Rygel ajánlotta a doktorurat (muhahaha-egy fiatal srác a doktorúúúr).

Kapott veszettség elleni oltást, átírta a chipet az én nevemre, miután leellenőrizte, h benne van még. Hívónévként Sheldont mondtam, de szerintem átiratom vele, mert egy percig nem hívtam a kismajmot Sheldonnak. Beadta a féregírtót, megvizsgálta tüzetesen: lázmérés, fülcsekk, testtapi, miegymás.

Mindent rendben talált, megbeszéltük, hogy kap Lyme-oltást 3 hét múlva és akkor megint férgezünk is, meg kullancscseppeket is kapunk. Nácót (a cicám) is meg fogja adjusztálni legközelebb, megegyeztünk, hogy levágja a karmait, hogy ne tehessen kárt a Majomban. Se a bútorokban. Bár már mindegy...az már megtörtént.

Azt mondta a dokesz, hogy kicsit bágyadt lesz majd az oltás miatt, hát nem volt:) A szuritól meg se nyikkant, egyedül az nem tetszett neki, amikor a gyógyszert kellett bevenni. De attól is csak kicsit nyígott és ennyi.

Hazaérvén rátettem a kullancs/bolha/szúnyog távoltartó Anthrax cseppeket (Advantax), de persze elbénáztam, mert szar volt a leírása és 1 pontra cseppentettem a cuccot és lefolyt. Szotyi gazda Csaba megmutatta, hogy hogyan kellett volna, hisz Wí rövid szőrű, így egy csíkban kell végighúzni a marján (nyak és hát közötti rész). No majd legközelebb-lesz alkalmam gyakorolni, minden hónapban kell.

Másnap arra keltem, hogy 2x bekakilt, (ilyet eddig nem tett még sosem-a féregírtó számlájára írtam, mert az hasmenést okoz általában) de szerencsére nem volt folyós kaki, hanem kopogós volt mindkettő, ezért könnyű volt eltakarítani. Ám a második kakiban megláttam a rémet. Két darab kb 3 centis átlátszós-fehéres féreg halódott a kakiban. Aki ismer, az tudja, hogy a legnagyobb fóbiámmal kerültem itt most szembe, egy percig komolyan azt hittem, hogy el fogok ájulni. Elsötétült a világ és a tüdőm se rendeltetésszerűen funkcionált...

A kutyi pedig mint aki jól végezte dolgát, befeküdt az ágyamba a párnámra. Na ezt a gondolatot már nem tudtam elviselni, teljesen kiborultam.

Akkor apu mondta, hogy akkor most szépen vigyem vissza oda, ahonnan hoztam, ha ennyit képtelen vagyok elviselni. A Majmi meg közben olyan lelkiismeretfurdalós tekintetet produkált, hogy egyből visszavettem a hisztiből. Rájöttem: nem érdekel a legnagyobb fóbiám se, mert annyira szeretem őt, hogy ez sokkal fontosabb. Felülír minden mást. Mint a szerelem :) (főleg, hogy ez is az)

btw: a sok eső miatt majdnem minden este giliszták közé kellett vinnem sétálni. Már nem egyszer kaptam pánikrohamot miattuk. De a kutyust muszáj volt sétáltatni. Nem volt apelláta. Szerencsére minél többet esett, annál kevesebb volt, mert megfulladtak szegénykék (azért nem utálom őket, hasznos állatok, miattuk lesz jó gazdag a termőföld, de közben örültem is, mert egyre kevesebbet kellett látnom és elviselnem). Persze ha sok van egy helyen, azt továbbra sem bírom. Vagy ha nagyok és vastagok brr.

Tibész barátném kérdezte pont mostanában, hogy mire tanít a kutya. Többek között a fóbiám leküzdésében tettem óriási lépéseket előre, hála Whippetnek.

Hogy mire tanít még, azt majd egy külön posztban összegzem, mert rengeteg dologra!