2010. június 10., csütörtök

a megkaparintás művelete

levélváltás után elgondolkoztam - ugye ott hagytuk abba, hogy a Pastelpearl kennelből visszaírtak, hogy szerintük nekem Waclaw lesz a tökély, de Candyt is felajánlották. az árrés a két kutya között óriási volt.
Waclit oltás, chippezés, stb "anyagáron" ajánlották, míg Candyt 3x drágábban. egyrészt: Candyvel tervük volt - ő fogja az új almot 2-3 év múlva megszülni, továbbá gondolom kiállítási célokra is szánták, saját maguknak:)
szuka kutyut eladni egy idegennek, nagy felelősség, ugye a szaporítók miatt, mert nem tudják, hogy nem akarok-e majd kiskutyákat, amiket aztán eladok, fittyet hányva a vérvonalra (erre azért kell figyelni, hogy ne jöhessen szóba a beltenyészet és ne legyenek a fajtának regisztrált betegségei-mert még hálaistennek nincsenek), no meg a nagyobb problémára: nincs rá kereset. annyi sok kiskutya van a világon, nem kell még 8. úgyse tudnám rendes felelős gazdiknak adni (bár a szaporítókat ez sosem érdekli). mert nagyon kevés rendes, felelős gazdi van a világon.

egy valami tartott még vissza. a koruk. minél kisebb korában kerül hozzám, annál jobb, annál tovább élvezhetem, hogy picike és cuki és amíg kicsi, addig velünk alhat az ágyban, stb.

eldöntöttem, hogy ááá, már 12 hetesek, az már túl nagy nekem, megvárom Dashy Diva (Sophie's Pearl kennel) babáit, akik augusztusra várhatóak és akkor még két hónap, tehát novemberben elhozhatom. főleg, hogy ott jó világos színű kicsikék várhatóak majd, elnézve az apukát és az anyukát.

Nagywhippel abban az időszakban (április-május eleje) nagyon keveset találkoztunk. kitalálta, hogy menjünk le Békéscsabára (Pastelpearl) és legalább nézzük meg Waclit és Candyt (addig is együtt vagyunk). ha nem akarom egyiket se magamnak, akkor szépen hazajövünk és keresünk tovább...

volt egy tárlatvezetésem még aznap (szombat, május 16.) utána tali és irány Békéscsaba! a kocsiban szorgalmaztam egy titkos jel bevezetését, hogyha nem szeretnénk megbántani a tenyésztőket, de egymás tudtára akarjuk hozni, h nem kell a kutyus. persze vicc volt csak:)
egyszeri eltévedés után megérkeztünk a címre, amit onnan is felismertem, hogy a képeken láttam a kerítés és a kapu színét.
Miklós jött ki elénk és egyből a kutyusok közé vezetett (a kicsikék külön helyen voltak, mert nem minden felnőtt kutya viselte el őket, plusz szobatiszták sem voltak, így a kazánházban laktak, külön kanapéjuk, foteluk és kifutójuk volt) . amint megláttak miket a picúrok a nyakunkba szakadtak, az enyémbe először Candy, Nagywhipébe pedig Wacli...

Candyt és Waclit átvittük a házba, ahol Tapsi és Cini várt minket, no meg persze Rozi az anyuka.
én egyből beültem a sok vipi közé és olyan boldog voltam ott, mint még sose. Rozi köszöntött minket, de inkább átadta a teret a kicsiknek...Cini viszont az ölembe kéreckedett, egyből beleszerettem, annyira tündéri!
Nagywhip Waclit tekergette főleg, míg Miklóssal és Anikóval beszélgettünk a vipikről, a tartásukról, szokásaikról.
ontottuk a szavakat, de tényleg, egyikünket se lehetett lelőni, annyi mondanivalónk volt, közben Candy feladta és kivitték, nehogy bepisiljen. Cini továbbra is rajtam hempergett, de már Waclus is rám telepedett (óriási boldogság volt^^). Rozi is oda-odajött hozzám, hogy simizzem őt is.
nem tudom hány óra telt el, én gyakran néztem össze Nagywhippel, hogy ő mit gondolhat, mert én tényleg a paradicsomban éreztem magam - vééégre egy csomó vipi vesz körbe!!!

Nagywhip időt kért és kimentünk a kertbe, addig Waclust is visszatették a kifutójukba, így kint nézegettük immáron kettesben a whippéket, de addigra már mindketten tudtuk, hogy ki lesz a nyertes (rajtunk kívül) :D
persze mindezek közben Cini követett, mint egy árnyék ♥
a kertben összefutottam Rozival, a mamával, akitől megkérdeztem, hogy elvihetjük-e a pici kölykét és megígértem neki, hogy vigyázok rá és szeretni fogom élete/életem végéig. Rozika hozzám bújt, úgyhogy ezt igennek vettem:)
megnéztük a többi kutyót is, akik el voltak zárva egy külön kifutóba, de csak azért, hogy ne másszanak a fejünk tetejére és ne sarazzanak össze. ott volt Kata, Brandon, Penny stb.

közben kijött Miklós és Anikó is és elmondtuk a döntésünket: Waclaw-ot választottuk! így őt bevitték a házba, hogy megbeszéljük a részleteket.

mivel már nagyon ugattak a nagyok, Miklós kiengedte őket, h megnézhessük őket játék közben - eszméletlen gyorsak, szépek és cukik voltak.

a házban megírtuk a papírokat, megmutogattak mindent, hogy mit hogy kell, kaptunk tápot(jó sokat), nyakörvet, pórázt, hányószacsit, féreghajtó tablettát, egy babát (én válaszottam, vicces, mert aztán viszontláttam egy képen a még nagyonpici Waclival) és jó sok tiszta pólót és takarót a kocsiba.

itt 4 napos a kicsi Wacli

kiderült, hogy a Róka házaspár is fiatalabbnak nézett jóval így megértettem a kezdeti tartózkodásukat - én se szívesen adnám a kiskutyát egy 18-20 éves kezébe. vicces volt: Anikó ugye kiírta az adataimat a szerződéshez és amikor bejött hozzánk elújságolta Miklósnak, hogy mégse vagyunk egyidősek a gyerekeikkel:)
aztán kiderült, hogy munkám miatt én egész nap a kutyuval tudok lenni, szerintem ekkor avanzsálódtam álomgazdivá:) (onnan tudom, hogy visszaolvastam a whippetcenteren és álomgazdinak tituláltak, ezúton is köszönet Rygel kutya gazdijának Móninak, hogy ilyen szépeket mondott rólunk ♥)
a hazaút: miután Rozi búcsúcsókot adott Waclawnak beültünk a kocsiba és elindultunk haza. a hazaút alatt kétszer hányt és remegett, szegényke eléggé nem bírta. ami még rossz: elütöttünk egy kutyust az úton:( én konkrétan sokkot kaptam, csak ültem és folytak a könnyeim és whippét simiztem, aki a hirtelen fékezéstől kicsit megilletődött. Nagywhip a rendőrökkel üvöltött a telefonba, akik nem tudták, hogy ilyenkor mi a teendő...és kisebb torlódás alakult ki mögöttünk-nem volt leállósáv, csak egy árok. a kutyut ezért ütöttük el, mert ha nem ütjük el, hanem kikerüljük, akkor árokban végezzük vagy szembekap egy renault.

végül aztán rendben hazaértünk, éttermezés* elmaradt, de nálam boldogabb ember a világon nem volt! Nagywhiphez vittük, mert anyámék még nem tudtak róla:)
felhívtam őket, hogy bejelentsem a nagy hírt, de ez a köv bejegyzés lesz, mert kisregény lett ez is.

ps: azért azt sajnálom, hogy erről nem készültek fotók:(

1 megjegyzés:

  1. jaj, ami még kimaradt: Candy és Miklós között dúlt a szerelem és ezért sem akartuk Candyt elharácsolni onnan:)
    no meg kiderült, hogy a szukák évente kétszer 2-3 hétig tüzelnek és bugyit kell rájuk adni, stb...

    no meg szerelem született köztem és Wacma között, szóval...khm. :)

    VálaszTörlés